ALKOTÓI KÖZÖSSÉGÜNK

Bakonyi Orsolya
Szeretnél vitamindús, vegyszermentes zöldeket növeszteni és frissen fogyasztani egész évben?
Növessz mikrozöldeket 10-14 nap alatt az ablakpárkányodon, még kertre sincs szükséged. Válassz az ültetőcsomagok közül!     ••••►

Czibere Ágnes Art – Énidő ÉlményMűhely
Életemnek hosszú idő óta szerves része az alkotás, számomra boldogságot ad és ezt az örömet igyekszem közvetíteni az emberek felé. Hiszem, hogy a festés öröme mindenkinek jár, ezért létrehoztam egy élményfestő stúdiót Énidő ÉlményMűhely néven, ahol gyermekek és felnőttek részére tartok alkalmakat. A gyermekfestések most, a pandémia ideje alatt is zajlanak, kis létszámmal, fertőtlenítéssel és sok-sok maszk alatt láthatatlan, de nem észrevehetetlen mosollyal.
Az élményfestéseken túl örömmel alkotok önállóan is, képeim mindig szívvel-lélekkel készülnek, addig játszom a festékkel, amíg létre nem jön az az alkotás, melyet magam is örömmel teszek ki a falamra. Hiszek abban, hogy számít, milyen tárgyakkal vesszük körbe magunkat, milyen lelkülettel, szándékkal készülnek azok. Célom, hogy munkáimmal hozzájárulhassak a lakótérben uralkodó hangulat kialakításához, minden képnek megvan az igazi gazdája valahol a világban. Imádok jelen lenni a „nagy találkozásoknál” – amikor egy ember elsétál a festményem mellett és azt érzi, a kép szól hozzá, megérinti, felidéz egy régi emléket, felejthetetlen hangulatot. Ezek a „nagy találkozások” akkor is bekövetkeznek, amikor valaki rátalál egy-egy kézzel festett táskámra, határidőnaplómra, melyeket leginkább rendelésre készítek, mostanság leginkább karácsonyi ajándéknak szánt darabokon dolgozom.
Azt gondolom, környezetünkben olyan tárgyaknak van helye, amelyek hatással vannak ránk, értéket képviselnek és szeretetet sugároznak, ennek szellemében végzem hivatásomat, sok-sok szeretettel és lelkesedéssel…     ••••►


Csatári Gabriella vagyok, a GabartGlassDesign megálmodója. Közel húsz éve ismerkedtem meg a Tiffany technikával, és bár az üveg számomra azóta szerelem, csak a közelmúltban hoztam létre vállalkozásomat. Munkám során egyedi tervek alapján készítek lakberendezési, használati tárgyakat, ablak- és ajtóüvegeket, lámpákat. Színes üveggel dolgozom, melyet vágok, csiszolok, fóliázok, illesztek, savazok, ónozok, hogy végső formáját elnyerje. Szeretek új dolgokkal kísérletezni, formabontó módon használni a technikát, más anyagokat is ötvözni az üveggel.

Szeretettel látlak Facebook oldalamon, keress, ha bármi megtetszik vagy egyedi elképzelés megvalósításában tudok segíteni.
E-mail: gabartglassdesign@gmail.com

Fórizs Aida vagyok a debreceni Napraforgó Waldorf Iskola osztálytanítója és Waldorf-szülő.
Gyógynövényekkel/fűszernövények termesztésével foglalkozom, mint őstermelő, hobbi kertész, édesanya.
Fő profilom a levendulatermesztés. Jelenleg 130 tő díszíti a kertet, francia és angol fajtákból egyaránt.
Mikepércsen kedvező körülményeket biztosítva nyitottam meg Levendula házamat ahol barátságos környezetben várom az érdeklődőket. Az általam termesztett növények egy részét feldolgozom: illatzsákokat, sózsákokat, szörpöket (bodza, levendula), teacsomagokat, olajokat (rozmaring, kakukkfű), kézműves szappanokat (levendula, bodza, körömvirág, menta, kakukkfű, rozmaring, citromfű, kamilla, jázmin), dzsemeket készítek belőlük.
Kézműves termékeimmel is itt találkozhattok (horgolások, öko-zsákok, ékszerek, dísztárgyak).
Örömmel látom, hogy szívesen keresnek meg családok, barátnők, fiatalok, idősek, akik a nyugalom kiskertjét látják bennünk. Érzik a föld erejét, és a szeretetet, amit beleteszünk, belefőzünk a termékekbe.
Hiszem, hogy a szép környezet, a nyugalom, a növények színe, illata segíti, hogy testünk, lelkünk, szellemünk egyaránt az egyensúly állapotába kerüljön, vagyis harmóniába! Ha ezt a harmóniát átérezzük, magukévá tesszük és elmerülünk benne, egy fantasztikus kalandban lesz részünk.     ••••►


Egy hajdúsági tanyán éltünk, gyerekeink a debreceni Waldorf-iskolába járnak. Miután úgy hozta a sors, Portugáliában lakhattunk egy ideig, gyerekeink pedig egy ottani biodinamikus gazdaságban lévő Waldorf-iskolába járhattak. Hazatérésünkkor szerettünk volna egy picinyke Luzitániát „hazacsempészni” Magyarországra: az olivaolajra esett választásunk, amelyet nagyon megszerettünk mindnyájan. 
Ahogyan nálunk ahány ház, annyiféle bor, lekvár, pálinka, Portugáliában annyiféle olaj található. Az általunk kínált olivaolajok és készítmények termelői kisebb, családi gazdaságok, ám az általuk készített olajak csodálatosak.     ••••►

Jungvirthék


Kovács-Petrofszky Zsanett (2016 óta Waldorf-szülő)
Ásvány-kerámia-gyöngy fülbevalók

E-mail: tulipansziv@gmail.com        ••••►


Négyesi Boglárka nemezkészítő szakoktató vagyok.
Sárándon egy falusi portából született meg a Fenntarthat-LAK Kézműves Ház és Ökokert, családi értékeink hármas összefonódásából. Én vagyok a kézművesség, a szépség, a lélekkel teliség őre. A férjem a kert, a tápláló gyökér. A gyerekek az élet, a játékosság. Azok a magok, akiket táplálunk, öntözünk tudással, szeretettel és támogatjuk növekedésüket.
Számomra a nemezelés varázslat, gyereknek felnőttnek egyaránt. Mert szerteálló szálakból képes arra, hogy tartós egységet teremtsen. Hiszem, hogy a nemez gyógyít, közösséget épít és fenntart. Nemeztárgyakat – labda, manó, kalap, mamusz, táska, mi szíved vágya – alkothatunk együtt vagy elkészítem számodra! Többet megtudhatsz rólunk ITT.


Rózsa Chiharu vagyok, 2016 óta Waldorf-szülő. Az amigurumi szülőhazájából, Japánból származom. Az amigurumi egy japán horgolási technika/stílus. Maga a szó egy összetett szó, az AMImasu (horgolni, kötni) igéből, és a nuiGURUMI (kitömött játékfiura/plüssfigura) szavakból keletkezett. Főként babákat, állatokat, de gyakran tárgyakat, kiegészítőket (babáknak ruhát, táskát, cipőt stb.) is szoktam horgolni.
Az állatok ábrázolása egy nagyon leegyszerűsödött, aranyos, de mégis felismerhető módon történik, ezért gyakori jelenség, hogy egy gyermek fél a rovaroktól, hüllőktől, egerektől stb., de az amigurumi figura hatására megbarátkozik velük, majd megszereti őket. Az is jellemző, hogy a legutóbbi rovarok közül (méhecske, szarvasbogár, katicabogár, szentjánosbogár, levéltetű stb. közül a katicabogár kajája, a levéltetű volt magasan a legnépszerűbb a gyerekek körében :)         ••••► 


Scholtz Róbert Gergely, régész-történész vagyok. Debrecenben élek feleségemmel és két gyermekemmel. Kisfiam, Botond 2018 őszén kezdte meg Waldorfban általános iskolai tanulmányait, kislányom óvodába jár.
A szegedi József Attila Tudományegyetemen végeztem, majd 9 évet a nyíregyházi Jósa András Múzeumban dolgoztam. 2013 óta a debreceni Örökségvédelmi Hivatalban régészeti felügyelőként dolgozom.
Fő kutatási területem és célom a Kárpát-medence szkíta kora, valamint a hazánkba települt nomád népek – szkítáktól a cigányokig – hagyatékának gyűjtése és közzététele. Könyveim és vándorkiállításaim témáit ezért elsősorban a történelem, a hadtörténelem és a Kárpát-medence régészeti kincsei és Sőregi János, a Déri Múzeum egykori igazgatójának Nagy Háborús hagyatékának feldolgozása inspirálják.
(Kevés) Szabadidőmet családommal töltöm, szeretek kirándulni, rajzolni és dobolni. Köteteimhez készült vándorkiállításokkal rendhagyó történelemórák, könyvbemutatók tartását is vállalom.
Cikkeim többsége ITT olvasható.
A 2020 nyarán megjelent Bestiarium Ciganorum – Legendás roma lények enciklopédiája című kötetemből Makula Réka olvas fel részleteket.
Könyveim a debreceni Napraforgó Waldorf Iskola könyvtárában megtekinthetők. Dedikált példányok a szerzőnél megvásárolhatók (scholtzrobert@gmail.com címen megrendelhetők).